jenikö 16 julý. 1719.
Aztot jol mondgyák édes néném. hogy nincsen ollyan jo társaság. aki egymástol meg ne vállyék. bercsényi uram az aszszonyal, és minden pereputtyával ide érkezvén, it lesznek mind addig, valamég tarabiában rendelt szállásokot. el készitethetik. tarabia pedig hozánk földön félorára vagyon. vizen, pedig egy fertály ora., hogy igy eset, aztot igen bánom kédre valo nézve, tudom hogy gyakorta meg hántattya kéd magát a tengeren. és hozzánk ki rugaszkodik atengeri lovakon. az aszszony ót közel lévén, gyakrabban mulatathatta kéd magát, és az idö inkáb tölt,, de már ezután tengeren kel ide jöni, mikor az aszszonyhoz akar kéd menni. édes néném, patientia, aki eröseb a hatalmasab, azt jol tudgya talám kéd, hogy ki követtye cselekette aztot hogy bercsényi pérábol ki kötöszködgyék, addig a még oda érkezik, nem akarván véle egy városban lakni, már most mind együvé szorultunk, valamenyi bujdosok vagyunk, kettön kivül. és itt várjuk hogy hová fog bennünket vezetni a felleg, valamint az izraélitákot apusztában, nagy csuda lesz. ha még bennünköt is el nem ugratnak innét, aztot csak éppen azért bánnám hogy kédtöl meszéb lennék, de másként, azt akarnok. hogy ma vinnének el innét, mert igen szoros helyt vagyunk. és ha éges volna. más hová nem szaladhatnánk, hanem atengerben kellene ugranunk., én nyernék rajta, mint birtok a csikban, uszni sem tudok., édes néném, minden embernek az Isten rendelése alá kel magát vetni, föképpen a bujdosoknak, de még föképpen azoknak. akik török országban bujdosnak, mert sohult ollyan hertelenségel a változás meg nem esik, mint itt, mert it semmi bizonyosab dolgot magának nem igérhet senki, mint azt hogy bizonytalan az állapottya. ihon már abékeség meg vagyon, mit remélhetünk, ollyan udvarral vagyon dolgunk. ahol a ministerek minden nap változnak. ahol ha ma egy dolgot el végez azember, holnap az ujjakkal ujra kel kezdeni, aztot pediglen, ha az ajándékon nem kezdik, jó kezdetit sem lehet várni. eza mostani vezér a magyarokhoz magát jol mutattya, de aboldogulásoknak eszköze soha sem leszen, mert a hadakozást nem
(I. Törökországi levelek: 41)