akonyhánkot. a konyha eszközt, szaladva kelleték el ragadni. én az esökor a sátoromban nem lévén. az esö után oda mentem. meg nézni ha valami kárt nem tetté az esö. de ki ne nevette volna a midön a satoromon keresztül. térdig érö patak folyt el. az a jó szerencsém. hogy még is fellyeb volt az agyám. és csak alatta folyt el apatak, a valo hogy az özön viz csak estig tarta, mert a viznek más menedéket csináltanak. de az esö nem akar meg állani, és ha még két napig tart. gondolom hogy ide hadgyuk ásiát. avalo hogy idejeis már quártélyban szállanunk, mert afekete tenger igen fekete szelet bocsát reánk. édes nénem gondollya el kéd mint járt aminapiban forgács uram, nem tudom micsoda innepen. bercsényi uramhoz akart innét menni communiora. reggel a communiora keszülvén áitatosan, parancsollya egyik szolgájának, hogy mennyen kaikért. a ki által vigye bercsényi urhoz, sokáig atenger parton sétálván. a szolgája is sokat késvén, és a sok jó gondolatokból is ki faradván. el felejti hogy communiora akar menni, és hogy az idö hamaréb tellyék. egy pipa dohánt gyujtat magának, és amidön aztot már mind ki sziná. a kaik érkezik, és a kaikban akarván ülni. akor veszi észre magát hogy a pipa aszájában, nagy nevetésel viszá tér a sátorában. de mi is eleget nevettünk egész nap rajta. tudom hogy kéd is meg neveti azö áitatos dohányozását, mert ö néki mindenkor vannak illyen nevettséges dolgai. aminap a fejdelem arrol beszélgetet. hogy micsoda nagy buzgoságal kel bé venni a communiot és hogy csak arrol kel akoron gondolkodni, forgács el fogad nevetve. mondván. hogy neki lehetetlen. hogy holmi nevettséges dolgok nejussanak eszében. mert a minap communicalni akarván. a mikor apap hozája közelitet. aza gondolat jöt az esziben. hogy mi jo volna. a papon lévö Casula czafragnak., illyen nevettséges gondolatink nekünk is elég vagyon, a gondolat ugy leszen roszá. hogy ha annak helyt adunk. én kédet szeretem, e jó gondolat. az egésségre vigyázon kéd. ez is finum gondolat.
(I. Törökországi levelek: 45)