az illendö is, abban az országban. angliában ha az aszszonyok a korcsomára mennek. azért senki nem itéli meg öket. mert szokás; spanyol ország széllyin az aszszonyok egy kis malatzot hordoznak azölökben valamint másut hordozzák a kis kutyácskákot. francziában, vagy másut. egy uri aszszony a hintojában ül. estig oda jár ahová szereti. itt pedig egy török urnak afelesége esztendeig sem megyen ki a házbol. lengyel országban apapok a segrestyében lévö szentelt vizben teszik az éget bort. hogy meg hüllyön. a még a misét el végezik, nálunk meg engednéké aztot, nálunk szégyenlene dohanyozni egy uri aszszony, it pediglen mind dohányoznak, kinában, az ollyan leány megyen hamaréb férjhez. a kinek leg hoszab a füle. és ha a vállát éri, nálunk pedig az ollyantol el szaladnának. itt csak azujokal esznek. nálunk pedig késel, villával. hát a jo szokásé, hogy a tatár nemes aszszonyok. meg furják az orrokot. és egy nagy ezüst karikát vonnak belé. valamint afülben valo. az országban lévö szokást kel hát meg tudnunk, ha arrol akarunk itélni., talám még kéd azt aszokást sem tudgya. hogy ha egy török két tsötörtököt el mulat. azért a feleséginek szabad panaszt tenni ellene, a biró elött. mondgyuk hát, hogy a jancsár aga küldhetet virágot. mivel itt szokás, de édes néném. készittse kéd a füleit. arosz hirre, a valo hogy aztot elöre el lehetet látni. de tellyeségel nem gondolhatta volna az ember, a mi jó akaroink addig munkálkodtanak ellenünk, hogy meg nyerték a pereket. és innét is ki akarnak bennünket tudni, mint ha terhekre volnánk, ma reggel hivatá a vezér horvát ferenczet. és azt izené a fejdelemnek általa., hogy a porta, job, és alkalmatosab helyt akar rendelni a magyaroknak jénikönél. a mi urunk. mint igaz keresztény fejdelem csendes elmével vette ezt az izenetet. és abban. a változtatás, változást nem okozhata, el mondhatta volna dávidal, usque quó exaltabitur inimicus meus super me? és pirullyanak meg mind azok, akik az én nyomoruságimon örülnek, de a kristus tanyitását követvén, áldást kért, üldözöire. nem is a portának tulajdonitotta azt a változást, hanem annak a követnek, a ki ártalmunkra igyekezik, ha Isten mi velünk, kicsoda ellenünk, még nem tudhatom. micsoda helyre akarnak bennünket repiteni, de még nem ollyan hamar lészen az el
(I. Törökországi levelek: 49)