menetel. amellyet szivesen bánom azért, hogy egymástol továb esünk, mind ezekröl, leg elsö alkalmatoságal. tudositani fogom kédet. jó egésséget is kivánok. amen.
jénikö. 25 marty. 1720.
Ma reggel a fejdelmünk, a pompeus oszlopát volt meg nézni. a mely oszlop a fekete tengernek a torkába. egy nagy köszikla tetején vagyon. ez a köszikla egy kis szigetet csinál. a kaikbol ki szálván. egy darabig fel mentünk a kösziklán. de éppen az oszlopig nem mentünk. mert igen meredeken vagyon. és egyik kösziklárol. a másikára kelletet volna ugrándozni, a káposztás fazék pedig, nem ugrándozhatik oly könnyen mint a vad kecske, nem lehetet meg tudnunk hogy micsoda magosságu volt az elött az oszlop, mivel el vagyon törve két vagy három darabba. amely darab még fent áll, nem lehet magosab harmad fél singnél, nincsen mit nézni rajta, hanem csak arégiségiért kel becsülleni. ha igaz hogy pompeus tétette oda? mert aztot csak mondgyák. és minden a pompeus oszlopának hija. de arrol semmit nem találni irásban, abizonyos hogy az a hires romai ember ezen a földön eleget járt; de a nem bizonyos hogy ö tétette volna oda az oszlopot; lehet hogy valamely görög császár munkája, vagy még a császárok elött tették oda, ha pompeus tette. is, nekem ahoz mi közöm. inkáb el hiszem hogy ö tette. oda. csak hozzája ne küldgyön meg tudakozni, de azt tudom hogy pompeus meg nem fizeti nekem a keszkenömöt. amelyet ót a kösziklák közöt el vesztettem. már most tudom hová küldenek bennünket, azt mondgyák avaros rendes. nem mesze vagyon ide, a neve rodosto. de ennél többet nem tudok. hanem azt tudom, hogy már el küldöttenek oda. kik szállásokot foglallyanak. az egész bujdoso magyarok számára. és hogy a jövö holnapnak a közepe felé innét el illantunk, azért azon legyünk. hogy azt a kis idöt hejában el ne tölttsük, hanem gyakran meg lássuk egymást. és eleget nevessünk. attol ne félyen kéd hogy addig gyakorta meg ne látogassam kédet. se attol ne tarttson kéd. hogy a nagy készület miat oda nem mehetnék. mert annyi portékám vagyon.
(I. Törökországi levelek: 50)