hazáján ki,-vül soványnak. de ha Isten,-nek szolgálunk, ugy szent váro,-sában lakunk, ót nem fognak, üldözhetni, se bennünk on, net ki tudni, ót öröke, a kóldusnak, ollyan nagy mint, a királynak. uram ! legyünk, mi bujdósók, azon város,ban lakósók..
édes néném, ezeket csak kéd.számára csináltam, mert tudom hogy akéd itélö széke elött. meg nem itélik öket, de ha más kezéhez akadnak is nem törödöm rajta. ha nem szereti, csinállyon szebbeket, én soha sem voltam a párnassus hegyén. hanem csak azon törödöm. hogy ez a levél talállya kéd.t fris jo egésségben. édes néném szereté még kéd. polatéti.
rodosto. 16 apr. 1722.
szép dolog ahálá adatlanság. és a resttség. már egy nehány leve- lemre nem vettem választ. mi az oka, betegé kéd. haragsziké kéd.? nekünk nem kel ugy tennünk mint arosz házasoknak, akik hátal fordulnak egymáshoz, a mikor nem jól vannak egymásal. de édes néném, most nem kel haragudni reám, mert mi most keserüségben, és sirásban vagyunk, és az ollyanokra, nem kel haragudni. hanem még az ollyanokal sirni kel. azt nem kivánom kéd.öl, inkáb sirok kéd.hellyet. a mi szomoruságunknak pedig az, az oka, hogy tegnap vettük hirit a fejdelem aszszonyunk halálának, aki is párisban. 18 februarý holt meg. 43 esztendös korában, a valohogy a fejdelem szivesen bánnya. de már egy nagy butól. meg menekedet; mert a fejdelem aszszony állapottyán. mindenkor kelletet busulni. avalo hogy igen keveset laktanak együt. de aköteleség mindenkor fent volt. és a gondviselésnek, meg kelletet lenni, noha a héjával. a szegény fejdelem aszszonynak. nagy nyomoruságal. és szegénységel kelletet életét tölteni, édes néném. nem vigasztalására vagyoné az, egy szegénynek, amidön azt láttya. hogy a fejdelmi nagy házbol valok is. szükséget szenvednek. és hogy ezekel is ugy bánhatik az Isten, valamint
(I. Törökországi levelek: 71)