Az harmincz esztendöt el érvén. foganatosabban kezde gondolkodni meg térésiröl. de óh ! mely nehezen viheté azt végben. holot ismég csak az elöbbeni életiben marada. két esztendeig. halogatván mindenkor, az mint maga mondgya. az Istenhez meg térésit, és keresni ö benne az életnek kegyelmit. azt pedig meg nem tekinté, hogy halált okozna lelkinek rosz életiért. sok idö is kelleték néki. az még magában szálván. adá magát az meg térésre. * .

Az értelem meg vala nyerve, de az akarat nem akará magát meg adni, mert az rosz szokások annyira meg birták vala az szivit. hogy ugyan félt az meg téréstöl. mint valamely rosztól, az mint magais mondgya * . mivel az kevélységet, fösvénységet, és az tisztátalan életet, el kelleték hadni egymás után, az ö elméje meg menekedet vala az kevélységtöl, és az fösvénységtöl, de az tisztátalanság erösen birkozik vala még ellene.

Ez az rosz erkölcs olly igen meg gyözte vala ötet, hogy lehetetlennek tartá, valaha attol meg valni, de söt még nyomoruságnak gondolá, meg menekedésit, ezektöl az rut kivánságoktól noha csak azok okozák néki.minden nyomoruságit * .

Egy szoval oly nagy vala az akadály az meg térésire. hogy minek utánna sok küszködéseket szenvedet volna lelkiben. tizen négy, vagy tizen öt esztendeig. de söt meg az annyának sok érette valo imádsági, és köny hullatási után, az ki is Carthágobol romában kiséré, romábol, mediolánumban, arra az végre hogy ötet el vonhassa az rosz elettöl, és

(IV. Az Iffiaknak kalauzza: 424)


Előző oldal | Következő oldal