Drinápoly. 7 9bris. 1717.

Igy szeretem édes néném. hogy el üzze kéd azt aveszet reszttséget, és ennekem irjon. éppen akor vettem akéd kedves levelét a mikor lora kellet ülnöm. meg mondgyam kédnek hogy hová mentünk, ahoz a világi képpen valo szerencsés, és boldog kalmakányhoz., aki a császár leányával hál. a mikor lehet; de annyiban nem irigylem szerencséjít, mert azt mondgyák. hogy nem szép. azt el hihetikéd, hogy nem láttam, azt is el hiheti kéd. hogy nem kivánom ugy látni, valamint azok akappan formában herélt emberek láttyák, édes néném. nagy becsület. de nem nagy gyönyörüség acsászár leányát elvenni, micsoda keserüségel kelletet meg válni agyönyörüséges szép feleségitöl ennek a kalmakánynak, amidön neki adták. a császári leányt. a szivbéli szeretet, nagyob agazdagságnál, nem csak agazdag házaknál lakik ajó hazaság. édes néném tudom hogy meg csufol kéd, és azt mondgya kéd nekem. hogy ugy beszéllek aházasságrol. valamint avak avilágosságrol. aki tudgya hogy vagyon világosság. de nem tudgya hogy micsodás avilágosság. de ha szinte akéd kis szája meg nevet is érte. de énnekem minden tüdöm, vesém. májam, azt tarttya. hogy nem kel akedves szegény feleséget, akedvetlen, de gazdag feleségért el hadni. hát nem jól mondom? nem beszéllek hát a házaságrol; ugy is itt attol két száz mély földnire vagyok. azt kel hát kédnek meg irni hogy minket a kalmakán jó szivel látot. nagy pompával fogadot. majd két oráig beszélgetet az urunkal. egy szép paripával, meg is ajándékozta. mikor pedig el akart tölle bucsuzni. a felesége egy nehány keszkenöt küldöt. ezeknek igen hasznos abaráttságok. mert ha ollyan közél volnék zágonhoz, mint ez avezérséghez, ugy ahatárjában volnék. még semmit sem tudunk abban. amiért ide jöttünk. de félek attol hogy ami hadakozásunk, füstben ne mennyen. mert atörök örömest meg békéllik, ha meg verik. édes néném. annál továb nem mehetünk. hanem az Isten akarattyára kel hadni magunkot. ö hozot ide, had vezérellye öis dolgunkot. de azt el hiszié kéd, hogy nehezen szokhatom ehez az országhoz, valo atörökök bennünket szeretnek, semmi fogyatkozásunk nincsen., senkinek

(I. Törökországi levelek: 11)


Előző oldal | Következő oldal