pogányoktol., szerencsés uj esztendöt, szerencsés utat kivánok. az Isten áldását, vagy segittségit elö sem hozuk csak a sok szerencsét. mint hogy Isten elött nincsen szerencse. akeresztényeknek, sem kellene aztot üsmérni, no már el végezem levelemet; és adgyunk hálát az urnak. hogy ez esztendöben meg tartot. maradok.
Rodosto 14 martý. 1732.
kedvesen. és gyönyörüségel vettem édes néném. nádmézel irot szép leveledet; valyuk meg avilág elöt. hogy mi ketten jok vagyunk, és hogy jól tudgyuk. egymást szeretni, de ahogy. mi soha sem veszekedünk, mikor veszekedünk is, amint egy, meg enyvezi köztünk. abaráttságot, éppen nem vártam volna akéd hirét, azért már mélto haragudni. ki hitte volna hogy topált illyen hamar ki tegyék avezérségböl; minden szerette, és minden félt tölle, avalo a németek el hiszem hogy akarják. mert gyülölte öket. mi velünk pedig az Isten aldgya meg. ollyan kevés idö alat is elég jót tett. ha mind, igy, két, három esztendö alat, egy török sem lesz. aki avezérséget meg ne kostollya, ki veszem grof bonnevált. ha török is. mert az Isten meg nem engedi, hogy egy ollyan hittöl szakat itt is elö mennyen, ha még az a pasa babiloniában vagyon akit vezérnek mondgyák. hogy tesznek, mikor jö a még ell., de a még is becsületeseb hogy doktor fia, és nem borbély, vagy fa vágonak, amint a már meg történt, itt aporból veszik ki avezéreket. és azután aporban vetik. erröl egy kis historiát hozok elö. itt mikor ollyan szegény árva gyermekek találkoznak. akik jo formák. az adoban el veszik. és török vallásban nevelik. és a lég szebbeket. a császár udvarában nevelik fel, egyet a többi közöt. hogy még igen gyengének láták. nem adák a császár udvarában, hanem egy basának adák, aki is kedvében vévén agyermeket; a micsoda tudományt itt lehet tanulni. arra mind meg tanyitatá. és nagy gond viselésel nevelé,. az iffiu akit már ibrahimnak fogunk hini; mind igen jol tanula. mind jol viselé magát. ugy annyira. hogy a
(I. Törökországi levelek: 178)