aszszony, nem éré annyit mint tiz magyar országi. arosa többet érr a koronál, a nap fényeseb aholdnál., mikor magyar országon fogyatkozás vagyon a napban. csak egy erdélyi aszszonyt vigyenek oda. annak szépsége elég fényeséget ádd. e nem dicséret. hanem igaz mondás. haaz Isten öket szebbeknek teremtette másoknál, ki tehet arrol., arrol sem tehet senki is. ha le fekszem mert tizen egy az ora., ha a szerencsén nem fekszem is, csak jol aludgyam. job az egesség annál. ezután csak azt nézem, mikor fog kéd ide érkezni, de minden pereputyástol kel ide jöni.
jénikö. 4. martý. 1720.
Nó már édes nénem. vegyük elö a pennát. és tisztittsuk meg a penészes kalamarist. mert már ezutan az iráshoz kel fogni, a postakot kel küldözni, a hireket fel kel ébreszteni, ma nyolczad napja hogy itt atelet ki telelvén, elhagya kéd bennünket mint sz. pál az oláhokot; és a császari városban lévö székiben viszá helyhezteté kéd magát, de már ót a reszttséget nem kel hevertetni, hanem iratni, én pedig majd ollyan hirt küldök kednek tenger habjain., a melyen mind a két füle meg csendül kédnek. jó hogy több füle nincsen kettönél, de leg elöbször szép szinü, és jó szagu hirt irok, azután irom meg a csendülö hirt. tegnap a jancsár aga. cérémoniával külde ajándekot az urunknak, az ajándék sok szép virágokbol. és sok féle gyümölcsböl állot, már elöre tudom. hogy erre mit mond kéd; erre azt fogja kéd mondani, a bizon illetlen ajándék volt, aszszonyhoz illet volna virágot küldeni ajándékban. és ha a jancsár aga azt az ajándékot aszszonynak küldötte volna, azért dicsérném. de egy gyenerális virágot küldgyön egy fejdelemnek. azt soha sem tartom illendönek. ha ezeket mondgya kéd. én azt mondom. mert más országban nevettséges dolog volna. de azt tudgya kéd; hogy itt nem lehet ajándékot küldeni egy aszszonynak. annál is inkáb halálos vétek volna itt, ha egy aszszony ajándékot küldene egy férfinak. a csak egy szál rosábol állana is, valo hogy az illyen ajándék nekünk viszá tettzik. és mi aszszonyhoz illendö ajándéknak tarttyuk. de azt kel meg visgálnunk. hogy itt szokás. a mi pedig szokás valahol,
(I. Törökországi levelek: 48)