hogy holnap ide hadgyuk ezt a puszta kies szomoru lako hellyet, mivel a császár veres hintoja el érkezet. a mellyet urunk után küldöttek. veresnek azért hivom, mert kivül veres posztoval vagyon bé boritva. de a hinto nevet nem érdemli. mert csak kotsi, aztot pedig négy fejér szokta huzni. vagy vonni. azokot pedig az ügettetéssel nem terhelik. mivel már azt el is felejtették. annyira meg öregettek. nyolczvan esztendöt csak adhatni anégynek. lehetetlen hogy már. ne szollyak a kocsisrol, azt gondolná kéd hogy valamely polgár mester igazgattya azt a négy lovat., annak az ö tiszteletre méltó fejér szakállát nagy csendesen mozgattya a nyerges ló. az egyik keziben a gyeplöt. tarttya még is régi szokásbol; mondom régi szokásbol, mivel a lovai gyeplö nélkül is tudgyák lettzkét. amásik keziben. pedig a pipát; gyakorta füstölvén öreg lovait. hogy meg ne náthásodgyanak, emind jó édes néném, de belgrádnál meg verték a törököt. a nép it már szalad, ásiában., ugy tettzik mint ha már anémet drinápolynál volna. noha vagyon onnét más fél száz mély földnire, eleget mondgyuk hogy mi azért jöttünk, hogy vélek hadakozzunk. de ök csak szaladnak ki ide, ki amoda. jaj édes néném hogy lehet illyen népel hadakozni. elég ahogy holnap meg indulunk drinápoly felé. hogy ót meg lássuk azt a hatalmas, és sok feleségü császárt. és a fényes tündöklö portát. de edes néném a resttséget el kel üzni, a töt le kel tenni, azokban akis kezettskekben. a pennát kel venni, és énnekem gyakran kel irni, leg aláb minden héten. hét levelet, de az egésségre igen kel vigyázni. és engemet szeretni kel. mert ki szerethetné az édes nénémet jobban mint én.
drinápoly. 29. 8bris 1717.
Ideje már édes néném, egy levelét venni kédnek. amellyet itt adták meg, meg érdemli már kéd is hogy meg irjam mi képpen érkeztünk ebben aCSászári városban, gallipolibol 22 indultunk vala meg, az uton semmi ollyan dolog nem történt, a mely méltó volna hogy meg
(I. Törökországi levelek: 9)